Welcome to London

Hátakkor bizony megérkeztünk. 26 órás út, kényelmetlen busszal, nicholascage féktelen haragja, Csalagúti majdnem-szívatás, és a legjobb: ESŐ.
Így kezdődött a nagy kaland ami valahol tavaly ősz táján indult útjára egy (már igazából nem is emlékszem pontosan, talán Nóri említette) kósza infóval, miszerint a Cleanevent nevezetű ausztrál cég venue cleanereket (takarítókat) keres a 2012-es olimpiára. Én pedig felcsillanó szemmel, természetesen jelentkeztem. Februárban interjú, ami inkább pofavizit volt egy random szórással összekötve, ami végén én bennmaradtam, és ez jó volt. Azóta összevissza levelek, félinfók, hülyeségek kavarognak az éterben, amit mindannyian akik az útra készültek, egyre nagyobb feszültséggel figyeltünk. Mindenesetre, miután vasárnap délután holtfáradtan hazaértünk VOLTról, Vikóval elindultunk bevásárolni a maradék szükségest, úgy mint kaja, backupgyógyszer. Elég ramaty állapotban voltam köszönhetően a szombati bungee jumpingnak, majd lassacskán Vikó is kezdett szarul lenni, de hősök voltunk és megcsináltuk. Este 8ra már a második adag ruha is mosásban volt, szerencsére a dögmelegben a hajnali rapidpakolásra megszáradt minden. 4kor kelés, pakolás, 5kor Vikókeltés, siessbögre, mindenmegvan?, nemtudomfájmindenem, induljunk, jajdemégkávé, jajténylegkávé, induljunkmertelkésel, bögreigyekezzmertkésésbenvagy. 10 perc késéssel de odaértünk a Hősök terére, buszra felszáll, torokban bazinagy gombóc, könnyet a szem sarkából elmorzsol, indul...
Az út rohadt unalmas volt, naplementére értünk Belgiumba, ami viszont nagyon tetszett, olyan kis cuki ország. Legalábbis autópályáról...
Éjjel fél 3-ra értünk a La Manche-hoz, ahol a Csalagúton terveztünk átkelni. Buszból kiszálltunk, előtte még kitalálták hogy minden holminkat ki kell vennünk és azzal együtt kell átmenni a check-in-en. Végül ezt az ötletet elvetették. Pedig nagyon bírtam volna, pláne mikor megtalálták volna a két csík Marlborot amit az egyik lánynak hoztam ki. A határőrök cukik voltak, nem szívóztak csak rötyögtek a kómás fejünkön (kb 4 busznyi hullafáradt fiatal egy rakáson). Buszba vissza, busz be a vonatba, indulás 3:25kor. Nem volt kellemes, enyhe tengeribetegség kezdett eluralkodni rajtam. aztán elaludtam. Reggel kb. 7re értünk a táborhoz, sokadik dudálásra be is engedtek minket. Eső, hideg - what else?... Ma este még lesz egy meetingünk ahol elmondanak minden fontosat, elvileg páran most elmegyünk Silverstoneba, mert itt a Campben még kevés a meló, úgyhogy 5.-től 8.-ig a Forma1 boxutcájában fogok ingben és elengáns ruhában (nem vicc, először kosztümöt kértek...) szemetet szedni. Nem nagyon várom tekintve hogy hideg van, esik az eső, és előreláthatólag Silverstoneban sátorban fogunk aludni. De legalább 4 nap munka már tuti.
Délben ebéd, ja, amúgy reggelit is kaptunk, reggeli meleg volt, bőséges, és finom. Ebéd pocket launch, papírzacsiban áfonyás muffin (nagyon finom), joghurt-ezt még nem kóstoltam meg, ásványvíz, narancs, szendvics(ilyen édes ketchup meg parizer van benne), meg chips---SÓS-ECETES!!!!---azt hittem a bokámat lefosom. nemjó, nemjó, nemjó. De megettem, mert tápanyag.ja és rá van írva ilyen extrém demagóg baromság, amit ha legközelebb is kapunk, leírok, muszáj szó szerint idézni.
Kaja után séta, telefont kelt szerezni, mert angol telefonszám nélkül nem nyithatunk bankszámlát. Bementünk az O2-be, és kértem egy Sim-kártyát. a plakáton az volt írva, hogy 15 font feltöltéssel ingyen telefonálhatok minden O2-esnek, nemzetközi hívás pedig csak pár penny. Mindenki ezt kötötte, jó lesz ez nekem is.
-Mennyivel tölthetem fel?

-Mennyi a minimum ha ingyen akarok hívni és haza is óccsón akarok telefonálni?
-Hát, 10 font.
-És azzal ingyen hívhatok Anglián belül minden O2-est?
-Igen
-Biztos? A kártyára az van írva, hogy 15 fonttól hívhatok ingyen...
-Azzal ne törődj, elég a 10 is.
-Oké, te tudod...
Megvettem, kibontottam, visszamentem, harmadszor is visszakérdeztem, biztos jó így? Perszepersze, no para.
Regisztráltam, nem jó. Első kisboltba be, plusz ismét 10 font, hátha jó. Hát, még mindig vonja a rohadék a kimenőkre. Oké, vissza az üzletbe, persze semmit sem sikerült megoldani, úgyhogy most van egy 20 fonttal feltöltött angol telefonszámom, amit kurvára nem fogok lebeszélni, mert nem akartam ennyit lebeszélni, cserébe én mindenkit olyan áron hívok még hálózaton belül, hogy akár az otthoni telefonomat is használhatnám.
Elvileg a hét végéig felhívnak hogy elintézzük, ha hétfőre, mire visszaérek Londonba, nem lesz egy új Sim-kártyám normális tarifákkal, akkor bemegyek megint, és üvöltök. Kurvaszájukat..
Jól indul a buli...